CSAPAT

Szabó Antal - paintball.hu alapító

1997 óta foglalkozom paintball játék szervezéssel és a mai napig aktívan játszom is. Az évek alatt több ezer vendégel találkoztam akiknek sikerült tartalmas élményt szerezni. A játékok alatt vettem észre mennyire másképp viselkednek az emberek a paintball játék közben. A megdöbbentően őszinte reakciók láttán jutott eszembe ez a merőben újszerű módszer, amivel egyszerűen tudunk segíteni a cégen belüli emberi kapcsolatok javításában. A tréninget profi kollégák segítségével sikerült hasznossá és maradandóvá alkotni.

 

Köles László - pszichológus

Pszichológusként több tréning, egyéni- és csoportterápia vezetőjeként dolgoztam. Volt szerencsém megtapasztalni a magyar kis- és középvállalkozások világától elkezdve az egészen nagy, multinacionálisnak mondott cégek életét is. Szeretem az újat, a nem megszokottat, az izgalmasat.
Érdekes felkérést kaptam: kilépve a hagyományosnak, megszokottnak mondott tréningek, csapatépítők világából, merőben szokatlan megközelítésben dolgozni egy munkahelyi közösséggel.
A módszertan kidolgozása új és izgalmas feladatok elé állított, és a - legnagyobb örömömre - sok pozitív
visszajelzés alapján hiszem, hogy sikerült valami új, izgalmas és rendkívül hasznos tréningsorozatot megalkotnunk a Paintball.hu csapatával.